A szőke technikus egy eldugott szobába vezetett be. Ez
igazán az ő terepe. Apró, színes figurák, bolyhos tollak, kiscicák.
- Mit szeretne? – kérdezte.
- Szeretném, ha megnyitna egy aktát Alex Blake-ről. Ott van
a….
- Erre gondol?
- Igen…már kinyitotta? – kérdeztem hitetlenkedve. Ez
bombabiztos zárolás.
- Nem…még nem!
- Jó. Ne is tegye! Ennek az aktának a létezéséről senkinek
nem kéne tudnia.
- Vagyis maga ki tudja nyitni?
- Igen. A kódot csak én ismerem.
Szempillantás alatt kinyitottam az aktát, de nem hagyhattam,
hogy más is beleolvasson. Nem hagyhatom, hogy ez a titok napvilágra kerüljön. Gyorsan
átfutottam és zároltam is.
- Nem szeretném, ha ezt az aktát valaki is megpróbálná
kinyitni! Értve vagyok? – kérdeztem keményen.
- Igen, de azt tudja, hogy együtt kéne működnünk.
- Tudom, de ez nem véletlenül titkosított akta. Ehhez
senkinek semmi köze.
- De…
- Értve vagyok?
- Persze!
- Köszönöm! Jaj, és nézzen utána Ted O’Danel-nek. Kérem!–
megfordultam és elindultam kifelé, de nekimentem valakinek.
- Elizabeth! Szia!
- Szia, Erin! Nagyon jó nézel ki.
- Te is nagyon csinos vagy. Rég láttalak.
- Valahol szomorú, hogy mindig a tragédiák hoznak össze
minket. – kikerültem. – Strauss! – felém fordult. – Szeretném, ha arról a
napról senki nem tudna semmit. Tudom, hogy anya is ezt akarná.
- Persze! Ez csak természetes.
Visszamentem a nagy terembe.
- Áh, Josh, de jó, hogy itt van. Figyeljen! Menjen el a
szüleim házába, a nagy nappaliban van egy könyvespolc. Keresse meg a nagy vörös
könyvet. Keménykötésű.
- Igenis!
- Aztán pedig menjen fel az emeletre. A lépcsővel szemben
szobában találni fog egy nagy ágyat. Tolja arrébb. Mögötte találni fog egy
ládikát. Vegye ki belőle a rózsaszín naplót. Hozza el nekem!
- Máris. – ezzel elindult kifelé.
- Beavatna minket is? – állt elém Dr. Reid.
- A levél nincs lezárva.
- Úgy érti nincs rajta aláírás?
- Pontosan! Amikor gyerek voltam, úgy beszéltük meg a
titkainkat, hogy levelet írtunk egymásnak. Így biztos, hogy apa nem szerzett
róluk tudomást. Tudja, a lányok nem mindig akarják, hogy az apjuk megtudja,
hogy tetszik nekik egy fiú. – elmosolyodott. - Volt egy nagy vörös könyvünk,
abban leveleztünk. Írtunk bele, aztán visszatettük a könyvespolcra a többi
közé. A másik levette és válaszolt rá. Ha egyikőnk lezárnak tekintette a témát,
akkor aláírta a levelezést, visszatette, végül a másik is aláírta. A problémák
egy részét is így oldottuk meg. A nagymama által kidolgozott módszer.
- Vagyis számíthatunk legalább még egy levélre? – kérdezte
Morgan.
- Igen.
- Ezek szerint Alex tudta, hogy értesíteni fogjuk magát. –
csatlakozott Rossi is.
- És hogy jön Strauss a képbe? – kíváncsiskodott JJ.
- Ő is a múlt. De ez bonyolult.
- El kell mondania, csak úgy tudunk segíteni.
- Az édesanyám és Erin együtt dolgoztak, amikor….
- Ez az ember nem semmi. –„esett” be a terembe Garcia.
- Sorolja! – fordultam felé.
- 1960. augusztus 23-án született Louisville-ben, 4 éves
volt, amikor elköltöztek. 23 nőt erőszakolt meg, valamint egyszer már elrabolta
Dr. Alex Blake-et, aki eszméletét vesztette és egy pajtában találtak rá. A
pasast elfogták, de nem tudni mit tett akkor este Blake-kel, mert az orvosi
jelentés alapján nem emlékezett semmire.
- Mégis halálra ítélték, mert a 23 nőből 12 biztosan tudta
azonosítani. No meg persze ott voltak a megdönthetetlen DNS-minták. – mondtam.
- Igen, azonban egyszer már megszökött és meg akart ölni egy
akkor 6 éves kislányt, akinek a nevét szintén biztonsági okok miatt nem hoztak
nyilvánosságra.
- Család? Gyerekek?
- Az anyjával élt.
- Ő él még?
- Igen.
- Morgan, Dr. Reid, látogassák meg az édesanyát! – adtam ki
az utasítást. – Rossi ügynök és ööö…- nem jutott eszembe a neve… - éés a szőke
hajú hölgy, JJ, - bólintott. -, menjenek el a fegyházba. Két nap múlva lesz a
kivégzés. Jaj, bocsánat, hogy itt osztogatom a feladatokat, csak tudják
megszokás. Nyugodtan szóljon rám, Hotchner ügynök, ha elvetem a sulykot. –
mosolyogtam rá.
- Nem, dehogyis. Most maga a főnök.
- Rendben, akkor segítene nekem, ha Josh visszajön?
- Persze!
- Garcia! Ne haragudjon, hogy az előbb olyan kemény voltam.
- Jaj, dehogyis! Semmi gond.
- Akkor jó. – mosolyogtam rá, mire visszamosolygott, majd
sarkon fordult és elvonult. – Nagyon kedves nő. – mondtam Hotchner ügynöknek.
- Igen, az.
