- Garcia, értesíts mindenkit! Tíz perc múlva találkozunk
odabent. – adta ki az utasítást, miközben félig felvett kabáttal az autója felé
tartott. - Szólj Strauss-nak is!
- Rendben Uram!
***
Aaron Hotchner kiszállt az autóból és vett egy mély
lélegzetet. Tudta, hogy valahogyan közölnie kell majd az egész csapattal. Nehéz
napok elé néznek. A hatalmas épület felé vette az irányt és lelkiekben már
felkészült arra, hogy senki nem fogja érteni, miért is kellett ilyenkor
bejönniük.
- Blake-et nem érem el, Uram. – lépett mellé Penelope és
felvette Hotch gyors tempóját.
- Éppen ez az oka, hogy most itt vagyunk. – nézett vissza a
szőkeségre borús arccal.
Beléptek a terembe, ahol már mindenki tűkön ülve várta, hogy
magyarázatot kapjon.
- Hotch, valami gond van? – kérdezte Rossi, amint meglátta
barátját.
- Igen! Azt hiszem.
Senki nem értette miről is van szó pontosan, ezért
folytatta.
- Mikor hazaértem ezt találtam az ajtóm előtt. – lobogtatta meg kezében a levelet.
- Nincs rajta bélyeg, se feladó. – vizsgálta meg Reid.
- Mi áll benne? – kérdezte JJ.
- Blake hol van? – nézett körbe Strauss.
- Mindjárt kitisztul minden. JJ felolvasnád? – Jareau ügynök
kezébe vette a levelet és hangosan olvasni kezdte.
Kedves Profilozók!
„Végre döntöttem. Harminc plusz egynéhány
évembe került, de döntöttem. Tudom, hogy az Amerithrax ügy után tíz évig azon
voltam, hogy helyreállítsam a renomémat az FBI-nál, de rájöttem, hogy nem ez
az, amit szeretnék. Két napja azon vagyok, hogyan közöljem ezt veletek. Végül
arra jutottam, hogy megírom ezt a levelet. Egy ember sem térhet, ki a múltja
elől. A szőnyeg alá söpörhetjük ugyan, de egyszer szembe kell néznünk vele. Én
pontosan ezt fogom tenni. Kérlek titeket, hogy ne hívjatok és ne is próbáljatok
keresni. Ezzel az üzenettel akartam elbúcsúzni és megköszönni mindent.”
- Búcsúzik? – kérdezte ijedten
Garcia. – De hát nem mehet el! Miért menne el? Ennek semmi értelme! –
könnyezett.
- Nyugodj meg, kicsi lány! –
ölelte meg Morgan.
- Nem…nem….valami nem stimmel! –
mondta rögtön Reid.
- Mi a fene folyik itt? –
kérdezte Rossi.
- Nem tudom. Attól tartok, valaki elrabolta.
- Elrabolta? – kérdezte Strauss
és le kellett ülnie.
- Na, jó! Ne húzzuk az időt! Mit
tudunk? – kérdezte Rossi.
- És mi lesz, ha közbejön egy
újabb ügy? – aggodalmaskodott JJ.
Hotch Strauss-ra nézett és a nő
rögtön tudta, mire is gondol pontosan.
- Beszélek az igazgatósággal. –
állt fel Strauss. – Nem akarom, hogy most mással foglalkozzanak! Meg kell
találnunk Alex-et. – parancsolta és elhagyta a termet.
- Oké! Ettől a perctől kezdve
belevetjük magunkat a dologba. Nem érdekel semmi és senki. Egyetlen kifogás
sem. Értve vagyok? Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtaláljuk Blake-t. A
nap 24 órájában keresni fogjuk!
- Persze! Ez csak természetes. –
mondta Rossi.
- A levél alapján biztos, hogy
valaki olyan rabolhatta el, akinek Alex múltjában nagy jelentősége volt.
- Vagy Alex családjában volt nagy
jelentősége. – vetette fel az ötletet Reid.
- A múlt valamiért nagyon fontos.
Rá kell jönnünk, miért. Garcia, nézz utána Alex-nek! – kérte Hotch. A szőke
ciklon már sarkon is fordult és elvonult a barlangjába.
Alig egy óra múlva visszatért.
- Nem sok. Születési idő és hely,
szülők, testvérek, férj, van egy lánya, aki az Interpol Viselkedéskutató Egységének
részlegvezetője. Van itt még szó az Amerithrax ügyről…ööö…nyelvészprofesszor a
Georgetown-on, de ezt tudjuk…
- Várj! Várj! Mit mondtál? –
szólt közbe Rossi.
- Hát azt, hogy
nyelvészprofesszor…
- Nem. Nem. Előtte?
- Hogy van egy lánya?
- És erről miért nem mesélt
nekünk?
- Hát Blake keveset beszélt a
magánéletéről és mi sem kérdeztük soha. – hajtotta le a fejét JJ.
- És mi lenne, ha felhívnánk
James-t, hogy segítsen nekünk. – vetette fel az ötletet Morgan.
- Jajj, egyetlenem! Azt hiszed,
hogy ezzel már nem próbálkoztam? De az Orvosok határok nélkül most a Föld azon
pontján van, ahol nem elég rózsás a politikai helyzet, így lehetetlen, hogy
most hazajöjjön és telefonálni sem nagyon van lehetősége.
- Várjatok! Azt mondtad, hogy van
egy lánya. Miért nem hívjuk fel őt? – kérdezte Reid. – Ő az, aki most igazán
segíthetne nekünk.
- Garcia, telefonálj! –
utasította Hotch.
- Igenis, Uram.
*Ez alatt Londonban*
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.
- Sok mindent nem tudsz még
rólam, Elizabeth.
- És nagyon csinos vagy kötényben.
– kacsintottam Erikre.
- Hmm. - közelebb ment hozzá a
férfi. – Mi lenne, ha a desszerttel kezdenénk? – csókolta meg a nyakam. – Várj,
szabad neked így?
- Szabad – fordultam felé és
megcsókoltam. Ő felkapott a karjaiba és a szoba felé indultunk. Ekkor
megcsörrent a telefonja.
- A francba! - szitkozódott.
- Vedd fel nyugodtan.
- Köszönöm! – apró csókot lehelt
az ajkamra, majd lerakott. – Hallo? – szólt bele határozottan a telefonba.
Kiment a konyhába. Én pedig a nappali felé vettem az irányt és keresztbe tett
lábakkal helyet foglaltam a fekete bőrkanapén. Ekkor az én telefonom is
csipogott. „Üzenete érkezett” – villogott a kijelző. Ez csak egy újabb esetet
jelenthet. A sorozatgyilkosoknak mért nem számít, hogy azoknak is van
magánélete, akiknek el kell kapniuk őket?
- Sajnálom, de el kéne mennem. –
lépett be a helyiségbe Erik. - Valamelyik féleszű megint elrontott egy gépet
odabent. Ne haragudj.
- Nem. Dehogyis. Úgyis be kellett
volna mennem az irodába.
Gyorsan felvettük a kabátjainkat
és elbúcsúztunk egymástól.
- Ezt az estét ugye bepótoljuk? –
kiáltott utánam Erik.
- Mindenképpen! – és beültem az
autóba.
***
Leparkoltam a hatalmas parkolóban
és elindultam az épület felé. Beszálltam a liftbe és a negyedik emelet felé
vettem az irányt. Az Interpol profilozó részlege ugyanis ezen az emeleten volt.
- Főnök, itt az akta, amit kért.
– lépett mellém Josh.
- Köszönöm! Valami fejlemény az
Igazságosztó ügyében?
- Semmi. Jaj, majd elfelejtettem
egy úr szeretne önnel beszélni.
- Most?
- Igen. Ezért csipogtam.
- Rendben. Kérem, kapcsolja.
- Azonnal.
- Köszönöm.
Fél perc múlva már csöngött is a
telefon.
- Jó estét, Ms. Blake!
- Jó estét! Miben segíthetek?
- Aaron Hotchner különleges
ügynök vagyok a quantico-i Viselkedés Kutató Egységtől. Nem tudom, hogyan
közöljem, de feltételezésünk szerint elrabolták az édesanyját.
- Tessék? – megijedtem. Szokás
szerint magamba fojtottam, de belül ordítottam. – Hogy mit beszél?
- Nem régen találtam egy levelet
a lakásom ajtaja előtt. A maga édesanyja küldte.
- Küldte?
- Nézze! Azt nem tudom, hogy ki
hagyta ott nekem ezt a levelet, de az 100%, hogy Alex Blake kézírása. Az
édesapja nem tud hazajönni és telefonálni sem. Arra szeretném kérni, hogy
repüljön ide, amilyen hamar csak tud. Egyedül maga segíthet kiszabadítani az
anyját.
- Rendben! Azonnal indulok.
Kinyomtam a telefont és azonnal
hazamentem összepakolni. Fél órával később már a magánrepülőn ültem és a
Virginia állambeli Quantico felé tartottam.
Szia, hát nem is tudom, hogy közöljem, de ez valami nagyon szuper lett :) remélem hamarosan jön a folytatás is :)
VálaszTörlésReméltem, hogy tetszeni fog! :) Igyekszem! ;)
Törlés